Pondělí 30. listopadu 1936

Příloha k těsnopisecké zprávě

o 67. schůzi poslanecké sněmovny Národního shromáždění republiky Československé v Praze v pondělí dne 30. listopadu 1936.

1. Řeč posl. dr Korlátha (viz str. 15 těsnopisecké zprávy):

Tisztelt képviselőház! A költségvetésben, a köztársaság megalakulása óta eltelt 19. esztendőben is, hiába kerestem Podkarpatská Rus autonómiájának gyakorlati bevezetését. Ezért pártunk nevében ünnepélyesen kijelentem, hogy a csehszlovák kormányzat az 1919. év szeptember 10.-én Saint Germain en Laye-ben a szövetséges és társult főhatalmakkal kötött nemzetközi szerződést, még 18 év óta sem tartotta szükségesnek Podkarpatská Rus autonómiáját illetően betartani és most is, a 19. évben olyan autonómiát akar bevezetni, amely a kétoldalu szerződésben kötelezett autonómiának csak Potemkin-mása. Ez ellen kénytelen vagyok ünnepélyesen megismételni a parlamentben 18 év alatt annyi sokszor hangsúlyozottan és az egész világ elött tett tiltakozásomat. Rámutatok arra, hogy a csehszlovák kormány az, amely a kisebbségi kétoldalu nemzetközi szerződést a valóságban egyoldaluan megszegte dacára annak, hogy formálisan e kétoldalu szerződést törvénytárába becikkelyezte és ha megcsonkítva is, de alkotmánytörvényébe beiktatta.

E súlyos kijelentés után, a jelen költségvetést ebből a szempontból kivánom taglalni. Nem ez az első alkalom, hogy a podkarpatská rusi magyarság és őslakosság képviseletében a nyilvánosság elött szót emelek annak az autonómiának az érdekében, melynek megvalósítására a Csehszlovák köztársaság alapítói és később nemzetközi viszonylatban képviselői, ünnepélyes igéretet tettek. A szövetséges és társult főhatalmak és Csehszlovákia között úgynevezett kisebbségi szerződés II. fejezetének 10. cikkében Csehszlovákia arra kötelezte magát, hogy a Kárpátoktól délre fekvő ruszin területet - ruthén területet - a csehszlovák állam keretei között autonóm egység alakjában olyan szervezettel lássa el, amely az állam egységével összeegyeztethető, illetve legszélesebb körü autonómiával rendelkezik. Erre a törvényhozási és közigazgatási autonómiára célozva, mondja a Millerand-féle kisérőlevél, hogy az előbb említett szerződés "a ruthén-ruszin autonóm tartomány népeinek - aux populations megadja a lehetőséget arra, hogy kivánságait nyilvánosan kifejezhesse. - A szövetséges és társult hatalmak - folytatja a kisérőlevél szószerint - a legkomolyabb figyelemmel lesznek a népeknek a jövőben nyilvánított kivánságaira."

Nem ez az első alkalom, hogy Podkarpatská Rus autonómiájának erre a nemzetközi jogi forrására és a nemzetközi jogi forrást hitelesen magyarázó diplomáciai okmányra én, a podkarpatská rusi magyarság és őslakosság képviselője, a figyelmet felhívtam. Én magam is rámutattam erre a prágai képviselőházban és szenátusban 1924 április 8.-án, majd október 31.-én, 1925 október 2.-án, 1926 november 27.-én, 1927 július 1.-én a közigazgatási reform elleni tiltakozásban, 1927 október 25.-én, kesőbb a szenátusban 1930 április 1.-én, 1931 december 16.-án, 1933 február 21.-én, 1934 december 13.-án tartott beszédeimben, továbbá a Podkarpatská Rus autonómiájáért Masaryk köztársasági elnök úrhoz 1921 májusában vezetett 250 tagu podkarpatská rusi magyar delegáció élén mondott beszédemben, úgyszintén az 1928 október 14.-én Beregszászban tartott és a podkarpatská rusi ellenzéki pártszövetség kongresszusának delegátusai előtt elmondott beszédemben is.

Jövő tavasszal lesz 15 éve, hogy Podkarpatská Rus összes politikai pártjai, és pedig nemzeti külömbség nélkül, deklarációt készítettek és Prága elé terjesztették. Ebben az 1922 március 24.-én beterjesztett deklarációban rámutattak a pártok arra a nemzetközi jogi kötelezettségre, amelyre beszédem bevezetésében hivatkoztam. Ugyanakkor szóvá tették Podkarpatská Rus összes nemzeteinek összes képviselői együttesen azt is, hogy a ruszin-szlovák belső határok kérdése még megoldatlan. Leszögezték azt, hogy ennek a kérdésnek végleges megoldása az autonóm ruszin terület tartomanygyűlésének és a prágai parlamentnek közös hatáskörébe fog tartozni. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, azt a kivánságukat fejezték ki a podkarpatská rusi pártok, hogy az Ungvártól nyugatra és délre eső terület, valamint az egyéb zempléni terület már a podkarpatská rusi tartománygyűlés - törvényhozó testület, szojm - egybehívása előtt is közigazgatásilag Podkarpatská Rushoz csatoltassék.

Tudjuk, hogy mindebből semmi sem valósult meg. Podkarpatská Rus autonóm területének nyugati határai ma sincsenek véglegesen megállapítva. Ez a kérdés elsősorban a szlovenszkói ruszinok sérelmeként jelentkezik, bár nem lehet közömbös Podkarpatská Rus mai területén és az ezzel szomszédos keletszlovenszkói területen élő magyarság szempontjából sem. Kétségtelen ugyanis, hogy annak a területi autonómiának, melyet a kisebbségi szerződés Podkarpatská Rus számára biztosított, ezen terület egész népességét illeti meg. Kitünik ez a Millerand-féle kisérőlevél fentebbi, szószerint idézett részéből, melynek szövege a Kárpátoktól délre eső terület népeinek biztosított jogokról szól. De kitünik ez magából a kisebbségi szerződésből is, melynek 12. cikke például kifejezetten azt mondja, hogy az autonom ruszin terület hivatalnokai a lehetőség szerint e terület lakói közül választandók. Fölösleges megemlítenem azt a mindenki előtt ismert tényt, hogy még Podkarpatská Rus mai közigazgatási területén is közel 150.000 azoknak a magyaroknak száma, akiknek nevében törvényhozói kötelességemnek tartom, hogy a ruszin autonómia kérdését, azt a kérdést, amely hovatovább a be nem váltott nemzetközi igéret iskolapéldája lesz, szóvá tegyem.

Szóvá kell tennem azt a kérdést ujból és mindig. Főleg azért, mert legujabban ismét olyan hirek kerültek forgalomba, melyek szerint a prágai kormány teljesen vérszegény, látszatautonómiával kiván megszabadulni attól az ódiumtól, hogy immár több mint másfél évtized óta különféle, sokszor egymással homlokegyenest ellentétben álló ürüggyel húzza-halasztja a ruszin autonómia megvalósítására vonatkozó nemzetközi kötelezettségének valóraváltását.

Szóvá kell tennem ezt a kérdést nemcsak a sorsközösségnek, a szolidaritásnak attól az érzésétől hajtva, mely bennünket, magyarokat is eltölt itteni őslakos ruszin, szlovák és egyéb testvéreinkkel szemben, de szót kell emelnem - és ezt férfias nyiltsággal és őszintességgel kimondom - attól az egészséges, nemzeti önfenntartási ösztöntől vezéreltetve, melynek szavát maghallani, parancsát követni elsősorban azoknak a magyar férfiaknak feladatuk, akik az itt élő magyarság felelős politikai vezetőinek érzik és vallják magukat. Nekünk, magyaroknak a magunk jól felfogott érdeke szempontjából sem lehet közömbös az, hogy a prágai kormányzat céltudatos következetességgel széjjelmálasztja, elsorvasztja a Kárpátoktól délre élő ruszinok, magyarok gazdasági és kulturális erejét. Annál kevésbbé lehet ez reánk nézve a nemzetek józan önzése szempontjából közömbös, mert hiszen mi itt élő magyarok is érezzük e terület ruszin nyelvü többségére nehezedő nyomást. A külömbség csupán az, hogy reánk, magyarokra, hatványozott mértékben nehezedik ez és a mi gazdasági és kulturális erőforrásainkat fokozott mértékben és iramban igyekszik a prágai kormányzat elpusztítani.

Azok a prágai hivatalok és társadalmi körök, amelyeknek hatalmi elképzeléseibe a ruszin autonómia, éppen úgy mint a szlovák autonómia, megvalósítása nem illik bele, a legfantasztikusabb vádakkal és ürügyekkel igyekeznek e törekvéseinket diskreditálni és különösen bennünket, magyarokat úgy feltüntetni, mint akik ezeket az autonómiákat kizárólag abból a célból találtuk fel, hogy segitségükkel a köztársaság épületét felrobbanthassuk. Ugyanezek a körök mesterien értik azt, hogy például a szlovák-ruszin belső határ kérdésén keresztül egymás ellen uszítsák Szlovenszkó és Podkarpatská Rus különféle nemzetekhez tartozó őslakos rétegeit. Ezek a mesterkedések is éppen olyan átlátszóák, mint az imént említett vádaskodások. Nem akarok velük vitába szállani, csak egyet szeretnék leszögezni és ez az, hogy egy nagyvonalu szlovák politika nem nézheti ferde szemmel a ruszin autonómia becsületes megvalósításának sürgetését. Hiszen kétségtelen, hogy abban a pillanatban, amint Podkarpatská Rus autonómiáját megvalósítják, nem késhet tovább a szlovenszkói autonómia kérdésének megoldása sem. Vagy talán éppen ez az, amiért bizonyos prágai körök mesterséges ellentéteket igyekszenek szítani szlovákok, ruszinok és magyarok között és különösen bennünket, magyarokat, állítanak oda bűnbakul a belső és külpolitikai probléma állítólagos megoldhatatlanságáért.

A leghatározottabban állást kell foglalnunk és eleve tiltakoznunk minden olyan cselekvés ellen, mely Podkarpatská Rus autonomiájának kérdését mellékvágányra igyekszik terelni. Ilyen megengedhetetlen bel- és külpolitikai manővernek kell minősíteni a koaliciós pártoknak azt az állítólagos tervezetét, mely Podkarpatská Rus számára nemzetközi szerződésben biztosított legszélesebbkörü törvényhozási és közigazgatási autonómia helyett, ennek nevetségesen ható Potemkin-mását akarja megvalósítani. Információim szerint ez az "autonómiatervezetnek" csúfolt javaslat a podkarpatská rusi kormányzó jogi helyzetének ideiglenes rendezésével vél eleget tenni azoknak a nemzetközi kötelezettségeknek, amelyeket Csehszlovákia Podkarpatská Rus autonómiáját illetően a kisebbségi szerződésben vállalt.

A törvényhozási, de még csak a közigazgatási autonómiáról és ezek autonóm szerveinek, elsősorban a podkarpatská rusi törvényhozó testületnek a megszervezéséről, ezekben a javaslatokban szó sincsen. A kormányrendelet tervezete arra az időre, amíg az autonom törvényhozó testület, a szojm megalakul, Podkarpatská Rus kormányzója mellé tanácsadó szervül kormányzói tanácsot rendel és kötelességévé teszi a kormányzónak, hogy ennek a tanácsnak a véleményét minden elvi jelentőségü nyelvi kérdésben, iskolaügyekben, helyi közigazgatási és minden egyéb fontos személyi, politikai és gazdasági kérdésben kikérje. Öszintén szólva nem értjük, mit akar a tervezet "minden fontos személyi, politikai és gazdasági kérdés" alatt érteni, pedig értesülésem szerint, szószerint ilyen rendelkezés foglaltatik abban a tervezetben, amely Podkarpatská Rus törvényhozási és közigazgatási autonómiájának megvalósítását célozná.

Minden politikai és gazdasági kérdés személyi kérdés-e? Vagy pedig minden személyi kérdést megfelelő politikai és gazdasági eszközökkel meg lehet oldani? Ezek olyan rejtélyek, amelyekre a kormányzó ideiglenes jogi helyzetére vonatkozó, állítólag már Prágában tárgyalás alatt álló tervezet nem adja meg a választ. Ebből a tervezetből mindössze az derül ki, hogy Podkarpatská Rus élén kormányzó fog állni, akit a ko rmány előterj esztésére a köztársaság Elnöke nevez ki. Hogy a kisebbségi szerződés szerint az autonóm ruszin terület élén álló kormányzó a ruszin törvényhozó testületnek, a szojmnak felelős és csak ennek felelős, hogy a csehszlovák alkotmány ezt a nemzetközi szerződéssel szabályozott helyzetet oda módosítitta, hogy Podkarpatská Rus kormányzója a ruszin törvényhozó testületnek, a szojmnak is felelős, hogy az autonom ruszin törvényhozó testület,szojm, mely kisegítő hatáskörben szintén felelősségre vonhatná a kormányzót és hogy ilyen törvényhozó testülete Podkarpatská Rusnak 17 évvel a kisebbségi szerződés megkötése után még mindig nincs, az mind igazán olyan csekélység, amelyen csak a magunkfajta államfelforgató jogásznemzet, mint mi magyarok, akadhat meg.

De nem ez az első és nem is az utolsó szándékos eltérés az 1919. szeptember 10.-én megkötött nemzetközi kisebbségi szerződés és a később meghozott alkotmánytörvény, továbbá a jelenleg bevezetni szándékolt autonómia tervezet között. Ennél még talán súlyosabb, következetesebb és szándékos ferdítés áz, amikor az autonómiatervezetből már nyoma sem látszik ki a hivatkozott kisebbségi szerződés ama pontjának, amely kimondja, hogy "Podkarpatská Rus képviselői nem vehetnek részt a prágai parlamentben olyan ügyek tárgyalásánál, amelyek Podkarpatská Rus autonomiáját érintik." Ez a pontja a kisebbségi szerződésnek már az alkotmanytörvénybe is szándékos ferdítéssel hiányosan és hézagosan került be, a jelenlegi autonomiatervezetből pedig teljesen ki lett hagyva. Pedig e kisebbségi szerződésbeli intézkedésnek az volt a célja és az a célja ma is, hogy az autonóm ügyek ne lehessenek bevonhatók a prágai törvényhozás hatáskörébe, hanem tartassanak fenn Podkarpatská Rus szojmjának, önálló törvényhozásának hatáskörébe.

Ezen kisebbségi szerződésbeli rendelkezésnek megfelelően természetesen a prágai kormányzat minisztertanácsában nem vehet részt autonóm ügyekben Podkarpatská Rus kormányzója, mert e kisebbségi szerződésbeli intézkedés szerint az autonóm ügyek nem vonhatók a prágai minisztertanács hatáskörébe. De ezen a kis nemzetközi szerződésszegésen könnyen túltette magát a centralista kormányzat. Mit neki egy kisebbségi nemzetközi szerződés, mit neki a genfi ellenőrzés és a nagyhatalmak garanciája, ha mód van rá, hogy a genfi fórum előtt szépnek mutathassa magát a centralista kormányzat. Ez eddig sikerült is, mert a centralista kormányzatnak minden sikerült Genfben, de talán Genf is rájött már arra, hogy ezt a szemhunyást és a népek nemzetközi jogainak semmibevevését nem csinálhatja büntetlenül. A hivatkozott kisebbségi szerződés világosan kimondotta, hogy ezt a szerződést be kell cikkelyezni a csehszlovák törvényhozásba és hogy ezt törvénnyel sem lehet megváltoztatni, mert hiszen minden ilyen szándék a nemzetközi szerződés széttépése, megsemmisitése volna. A becikkelyezés ugyan megtörtént, de az alkotmánytörvény már megváltoztatta e becikkelyezett kisebbségi szerződést, amikor megcsonkítva iktatta azt be. A jelenlegi autonómiatervezet pedig már minden skrupulus nélkül egyszerüen megsemmisítette a kisebbségi szerződés ezen pontját.

Információim szerint a podkarpatská rusi koaliciós kormánypárti képviselők javaslata odairányult, hogy rendeleti úton szabályoztassék a podkarpatská rusi autonómia kérdése. A jogalapot erre szerintük a rendkívüli rendeleti hatalomról szóló 1934. évi 109. számu törvény, illetve az ennek hatályát meghoszszabbító 1935. évi 131. számu törvény adná meg. A hivatkozott törvények valóban meghosszabbítják az 1933. évi 95. számu törvénynyel a kormánynak adott azt a felhatalmazást, hogy a gazdasági válság ideje alatt, nevezetesen az árpolitikára és a termelési viszonyokra, valamint a fogyasztás és a hitel kérdéseire kiható olyan intézkedéseket is tegyen, amelyek rendes körülmények között a törvényhozás útjára tartoznának.

A most hivatkozott törvények megismétlik azt az 1924. évből való régebbi törvényes rendelkezést, amelynek értelmében aközigazgatás célszerü és takarékos szabályozása érdekében is rendeleti úton intézkedhetik a kormány. Ezeknek a felhatalmazásoknok azonban vajmi kevés közük van Podkarpatská Rus autonómiájához, mert nehezen lehet takarékossági intézkedésnek minősíteni a tervezetek egyik részének azt a rendelkezését, amely - értesülésem szerint.-Podkarpatská Rusban a kormányzónak évi 100.000 Kč fizetést helyez kilátásba azzal, hogy mellékes hivatali bevételeiről, illetve járandóságairól a prágai kormány fog intézkedni. Hogy ezek a mellékes jövedelmek mekkorák lesznek, ezt a kérdést a tervezet nyitva hagyja.

A kormányzói hatáskört a tervezet - értesüléseim szerint - nem kevesebb, mint 11 pontban sorolja fel. Ezek szerint a kormányzó hatáskörébe tartozik a kormánnyal és a köztársasági elnökkel való tárgyalásoknál Podkarpatská Rust képviselni, ugyancsak ő vezeti a melléje rendelt véleményező szerv, a kormányzótanács tárgyalásait, átveszi az országos elnök teendőit, mint végső közigazgatási fórum határoz a hatályban lévő törvények, rendeletek keretében nyelvi, vallási ügyekben, amennyiben a döntés nincs a kormány részére fenntartva. Ha tehát a kormány a maga részére tartja fenn a végső döntést minden ügyben, akkor a kormányzónak közigazgatási kérdésekben egyáltalán semmi döntő szava nincs.

De nézzünk csak szemébe az autonómiatervezetnek a kormányzói hatáskörre vonatkozó intézkedéseivel, hogy is néz ki ez a valóságban és a gyakorlatban? A kormányzói hatáskörre vonatkozó rendelettervezet első paragrafusából mindjárt kiütközik az, hogy a nép akaratát, az úgynevezett demokráciát, a kormányzó kiválasztásánál teljesen figyelmen kívül kivánják hagyni, mert Podkarpatská Rus népének a kormányzó kijelölésében semmi szerepet nem juttattak, amikor azt mondja az első paragrafus, hogy a kormányzót a köztársasági elnök nevezi ki, de "a kormány előterjesztésére" és nem a podkarpatská rusi nép akaratát jelentő szojm előterjesztésére, vagy a szojm megalakításáig legalább a szintén népakaratot jelentő parlamenti törvényhozók, vagy az országos képviselőtestület választott tagjainak meghallgatásával.

De, hogy mennyire demokrácia ellenes e jelzett autonómiatervezet, azt még jobban bizonyítja a tervezet 2. paragrafusa, amikor a kormányzói fogadalomnál már szó sincs arról, hogy a kormányzó a szojm előtt is tegyen fogadalmat, sem arról, hogy a kormányzó arra tegyen fogadalmat, hogy Podkarpatská Rus autonomiáját tiszteletben tartja és hogy Podkarpatská Rusnak fenntjelzett kisebbségi szerződésben biztosított autonóm jogaitmegtartja és megtartatja. E 2. paragrafusból világosan kiütközik, hogy csupán olyan kormányzót kívánnak beállítani, aki csak felfelé a centralista prágai kormányzattal felelős, míg lefelé a nép törvényhozó testületével, a szojmmal szemben semminemü felelősségről nem tesz e paragrafus emlitést.

De még jobban bemutatja a kormányzó valódi képét az autonómiatervezet 3. paragrafusa. Ez a paragrafus leplezetlenül úgy állítja be a kormányzót, mint a prágai centralista kormányzatnak jól fizetett tisztviselőjét. Amikor a kormányzó költségvetésének jogát sem tartják fenn, még csak látszat okából sem a szojm megalakitásáig a jelenlegi országos képviselőtestületnek és a szojm megalakitása után pedig a szojmnak, hanem egyszerüen, mint egy állami tisztviselőt besorozzák az állami budget keretébe. Elképzelhető, hogy ezzel a kormányzóval úgy kívánnak rendelkezni, mint kenyerét féltő, jól fizetett tisztviselővel és nem mint egy autonóm területnek fejével, akinek a kisebbségi szerződésbeli elgondolás szerint jogában kellene hogy álljon az autonóm terület jogállását a köztársaság keretében megvédelmezni.

Ha a kormányzót valóban függetleníteni kívánták volna és valóban autonómiát kivántak volna e területen bevezetni, akkor becsületesen csak azt tehették volna, hogy a kormányzót az autonóm terület költségvetése fizesse és az autonóm területtel szemben tegyen fogadalmat és az autonóm területtel és annak törvényhozásával, annak megalakitásáig pedig országos képviseletével szemben legyen az főképen felelős, de legalább annyira, mint a köztársaság elnökével szemben és semmiképen se legyen felelős a prágai kormányzattal szemben.

A tervezet azonban egy játékbábot kívánt törvényileg kreálni és igazán csak a genfi körök illuziójának megtartására van szánva az autonómiatervezet 4. paragrafusa, amikor arról beszél, hogy a kormányzó képviseli Podkarpatská Rus érdekeit. De amikor a kormányzó Podkarpatská Rus törvényho

zásától és a jelenben pedig országos képviseletétől teljesen független és csupán a centralista kormánytól és a köztársasági elnöktől függ, akkor mi módon lehetséges elképzelni, hogy ö a kenyéradó gazdájávál, a kormánnyal való tárgyalásnál módot találhatna Podkarpatská Rus érdekeinek megvédésére.

Ugyanezt a célt szolgálja a 4. § második bekezdése, mely szerint a kormányzó nem más, mint egy festett kép, amikor a tőle teljesen független és kizárólag a centralista kormánytól függő kormányzótanácsnak reprezentativ elnöki székét tölti be, de anélkül, hogy a kormányzótanácsban bárminemü gyökere volna. E kormányzótanácsnak egyik felét ugyanis a prágai centralista kormányzat nevezi ki és csak a másik felét választja csupán a nép. Igy a prágai kormánynak a ko rmányzótanácsban a kormányzó nélkül is meg van a feltétlen biztos többsége. Igy igazán nem bírhat jelentőséggel, hogy a kormányzótanács tárgyalásain a ko rmányzó elnököl-e, vagy sem, mert ebben a tanácsban a fentiek szerint csak a prágai centralista kormányzat akarata érvényesülhet.

Az autonómiatervezet 4. §-ának 3. bekezdése már jelentene valamit a kormányzói hatalomra nézve, ha nem volna ellentétben a későbbi 7. §-ban tárgyalt országos alelnöki hatáskörrel. E bekezdés ugyanis azt mondja, hogy a kormányzó átveszi a jelenlegi országos elnök funkcióját. Ez a tény legalább azokban az ügyekben, amelyek az országos hivatalban végződnek, mint legfelsőbb fórumon jelenthetne valamit, bár az országos elnök a prágai centralista kormányzat alárendeltje lévén, annak utasításai elől nem térhet ki. E bekezdés azonban szintén csupán látszat, mert a későbbi 7. pontból világosan kitünik, hogy az országos elnöki szerep valójában nem fog a kormányzó hatáskörébe átmenni, hanem az országos alelnök hatáskörébe tolódik át, úgyhogy az országos közigazgatás valóságos feje nem az országos elnöki szerepet látszólag betöltő kormányzó kezében lesz, hanem az országos alelnök kezében.

Az autonómiatervezet 4. §-ának 4. bekezdése már valóban megtévesztően igyekszik a kisebbségi szerződésbeli kikötött autonóm jogokat a kormányzó hatáskörébe utalni, de a mondatot úgy megspékelte a tervezet, hogy valójában a nyelvi és vallási önállóságból semmi sem marad, mert beszúrta "az érvényes előírások keretében" szavakat. Időközben ugyanis nyelvi kérdésekben fait accomplit teremtett a prágai törvényhozás. De még ezzel sem elégedett meg a tervezet, hanem a látszatra szépen festő autonóm jogát a kormányzónak semmivé tette, amikor azt mondja: "amennyiben a döntés nincs kikötve a kormány részéről". E megjegyzés pedig azt jelenti, hogy az eddigi 18 éves törvényhozás és kormányrendelethalmaz a centralizmus jegyében mindent fenntartott a kormány jogkörébe.


Souvisejici odkazy



Přihlásit/registrovat se do ISP